Az eljegyzés utáni első lépések körül sok a bizonytalanság. Mit kell azonnal csinálni, és mi ér rá? A rövid válasz: szinte semmit nem kell azonnal. Nincs semmi baj, ha egy-két évet vártok, és az sem, ha először csak élvezitek a jegyességet. Egy dolgot viszont érdemes megtenni: kitűzni a dátumot.
Eljegyzés utáni első lépések: előbb a jegyesség
Az első hetekben nincs dolgotok azon kívül, hogy megéljétek a pillanatot. Mondjátok el a családnak, üljetek le egy vacsorára, és ne kezdjetek rögtön listát írni.
A jegyesség önmagában is különleges időszak. Sok pár utólag azt mondja, hogy ez volt a legkönnyedebb része az egésznek, mert még nem volt tennivaló, csak közös tervek. Érdemes ezt tudatosan megélni, és nem rögtön teendőlistává alakítani.
Tűzzetek ki egy dátumot
Ez az egyetlen dolog, amit érdemes az elején megtenni. Nem kell pontos nap, elég egy évszak vagy egy hónap. Ha van egy cél, a többi döntés könnyebben a helyére kerül.
Dátum nélkül a tervezés könnyen elúszik, és a „majd egyszer“ érzés marad. Egy kitűzött időpont viszont keretet ad: tudjátok, mikor kell a helyszínről, a szolgáltatókról és a vendéglistáról dönteni, és ez nyugalmat hoz, nem nyomást.
Beszéljétek meg, milyen napot képzeltek el
Mielőtt a részletekről döntötök, érdemes megbeszélni a hangulatot. Nyugodt és meghitt, vagy nagyobb, ünnepi? Szabadtéri vagy belső terű?
Ebből később sok döntés levezethető: a helyszín, a szertartás típusa, de még a zene és a nap menete is.
Gondoljatok a vendégszámra és a költségkeretre
Nem a végleges lista a fontos, csak a nagyságrend. Hány embert hívnátok, és mi az, amire biztosan szeretnétek költeni?
- Itt megjegyezném a saját tapasztalatomat: tűzzetek ki egy pénzügyi keretet ami segít abban, hogy ne költekezzetek túl!
Ez a két adat szűkíti a helyszíneket, és sok későbbi vitát megelőz.
Nézzetek helyszíneket
A helyszín sokszor a legnagyobb döntés, és ez határozza meg a többi szolgáltató választékát is. Érdemes minden potenciális helyet személyesen megnézni.
Kérdezzetek rá a hangosításra, a tartalék tervre és arra, mikor mehetnek be a szolgáltatók. Egy jó helyszínbejárás után általában kiderül, melyik helyen érzitek magatokat otthon, és ez többet számít, mint bármilyen lista. Ha két hely között ingadoztok, menjetek vissza mindkettőre egy másik napszakban is.
Ismerkedjetek ceremóniamesterekkel
A ceremóniamester a helyszín és a dátum ismeretében tud igazán jó javaslatot adni a nap menetére. Fontos az is, hogy legyen idő megismerni egymást, mert a közös munka így lesz természetes. A ceremóniamester a tervezés során is nagyon sokat segít. Ha bármi kérdésetek van a szervezéssel kapcsolatban vagy bizonytalanok vagytok, forduljatok a ceremóniamesteretekhez!
Ha szeretnétek részletesebben olvasni a választásról, itt találjátok:
Hogyan válassz ceremóniamestert?
A foglalás menetéről itt írtam:
Ceremóniamester foglalás 2027-re.
A többi szolgáltató jöhet utána
Fotós, videós, zenész, dj, dekoros. A helyszín és a ceremóniamester ismeretében könnyebb eldönteni, kire van szükségetek, és kik illenek az elképzelésetekhez.
Ha a 2027-es fotózási árakról érdekelnek, olvassátok el Vágó Bence photographer cikkét, ebben részletes leírást találtok a fotósok árairól.
Mit nem kell az elején megoldani?
Az eljegyzés utáni első lépések közé nem tartozik a dekoráció, a menü, a ruhák vagy a meghívók. Ezek később jönnek, és sokkal könnyebb róluk dönteni, ha a helyszín, a dátum és a hangulat már a helyén van.
Az első időszakban elég, ha három dolgot tisztáztok: mikorra tervezitek, nagyjából hányan lesztek, és milyen hangulatot szeretnétek. A többi ráér.
Ha az elején ezekkel kezdtek, könnyen előfordul, hogy később újra át kell gondolni őket.
Mennyi idő kell a tervezéshez?
Én azt szoktam mondani, hogy 12–18 hónap az a nyugodt tempó, amelyben a legkényelmesebb szervezni. De ez nem szabály, csak tapasztalat, javaslat.
Ha egy-két évet vártok, az is rendben van. Ha rövidebb idő van a szervezésre, az is megoldható. A lényeg, hogy ne a kapkodás döntsön helyettetek és a szervezés nyugalomban teljen!
2027-re terveztek?
Ha most terveztek 2027-re, és szeretnétek átbeszélni a nagy napot – keressetek meg egy ingyenes konzultációra.
